Egy kis ízelítő

 



A kollégium

Már csak pár perc és megérkezem. Megérkezem a kollégiumba, ahol most jó pár évig lakni fogok. Ugyanis tavaly fejeztem be a gimit és most egyetemre fogok járni, mint orvostan hallgató, Leedsben. Eddig Londonban éltem a szüleimmel és két öcsémmel, Riley-val és Scott-tal. Furcsa lesz nélkülük. De a legfurcsább az lesz, hogy Lizzy, a legjobb barátnőm nem lesz mellettem, ugyanis ő drámatan hallgató Bristolban. Ovis korunk óta elválaszthatatlanok vagyunk. Mindig mindent együtt csinálunk. Rengeteg közös van bennünk és mindent megteszünk a másikért. A kettőnk közti különbség a külsőnkben mutatkozik meg csak. Míg ő szőke és tengerkék szemű, addig az én hajam szőkés-vöröses, a szemem pedig sötétzöld. Mindketten sportosnak mondhatjuk magunkat, ugyanis 10 évig RSGztünk (ritmikus sport gimnasztika). Óriási sikereink nem voltak, de imádtuk csinálni. Most pedig mindez nem lesz, csak szünetekben és talán egy két hétvégén.

- Megérkeztünk hölgyem - hallottam a taxi sofőrt. Kinéztem az ablakon, és valóban, a leedsi egyetem kollégiuma ott hatalmasodott előttem. A bejáratnál sok-sok velem körülbelül egyidős fiú és lány várakozott, hogy elfoglalhassa a neki kijelölt szobát. Kikászálódtam a taxiból miután kifizettem és a hatalmas bőröndöt magam után húzva elindultam a többi diák felé.

Be kell vallanom nagyon izgultam. Mit fogok én ennyi ember között csinálni. Olyan érzésem támadt, mintha én sokkal kisebb lennék a többieknél. Ahogy közeledtem a bejárathoz egy magas sötét hajú srác kedvesen megállított. A pólóján az egyetem címere virított és a Prefect felirat.

- Szia David Kool vagyok. Én segítek eligazodni az újoncoknak.

- Miből gondolod, hogy újonc vagyok? - kérdeztem és magam is meglepődtem, hogy milyen magabiztosan csengett a hangom.

- Hát, már két éve ide járok és még egyszer sem láttalak, pedig az ilyen szép lányok nem kerülik el a figyelmemet - mosolygott szélesen és be kell vallanom, nem volt rossz a srác.

- Ó, hát köszönöm a bókot - dadogtam.

- Szóval mi a neved? - kérdezte és a kezében lévő dossziéből előszedett egy lapot.

- Katherin Evans.

- Melyik kar?

- Orvostudomány. - feleltem készségesen és figyeltem, ahogy gondosan felírja az adatokat, majd a kezembe nyomja a papírt.

- Én is orvostan hallgató vagyok, úgyhogy még biztosan találkozunk.

- Biztosan - mondtam, majd faképnél hagyva az ajtóhoz mentem. Ott egy szigorú tekintetű nő elkérte a papíromat, majd közölte, hogy G épület, földszint, 10es szoba. Elindultam hát, hogy megkeressem a G épületet.  Nem volt valami nehéz, hiszen minden épület oldalára ki volt rakva egy-egy hatalmas fehér betű. Az első akadály tehát teljesítve. A következő viszont nehezebbnek tűnik. Ugyanis 17(megszámoltam) lépcsőfokon kellene valahogyan feltornáznom a bőröndömet. Az pedig nyom vagy 35 kilót, szóval nem egy könnyű darab. Minden esetre valahogyan be kell vinnem.

Úgy döntöttem lépcsőfokonként fogok haladni. Úgy annyira nem nehéz. Már az ötödik lépcsőfoknál jártam, amikor egy kéz ragadta meg a bőröndöm fogantyúját és egy könnyed mozdulattal felvitte a lépcsőn. Én totál meglepődve, de hálásan követtem a fiút.

- Köszönöm a segítséget - mondtam neki. 

Finn Harries

- Nincs mit - mondta és felém fordult. Hát ha David helyes volt, akkor ez a fiú egy adonisz. Esküszöm elállt a lélegzetem. És ő nekem segített - Egyébként Finn vagyok. Finn Harries - nyújtott kezet én pedig bólogatva bámultam rá. - A te neved pediig... ? - kérdezte, mikor nem válaszoltam. Gyorsan összeszedtem a gondolataimat és bemutatkoztam neki. Hamiskás mosollyal vette tudomásul, hogy milyen hatást váltott ki belőlem.

- És melyik szobában laksz? - kérdezte.

- Földszint 10es - mondtam. Már nagyjából ura voltam a helyzetnek.

- Oh. Akkor szomszédok leszünk - jelentette ki - Én a 9es szobában lakom.

- Tényleg? - kérdeztem, közben alig akartam hinni a szerencsémnek. Egy vadidegen helyen máris belefutottam valószínűleg Anglia egyik legdögösebb srácába.

- Gyere, megmutatom akkor a szobádat - mondta mosolyogva és elkezdte húzni a bőröndömet befelé.